„Majd elmúlik…” – vagy mégsem?
Sokan az első pánikrohamukat követően azt gondolják: „Ez biztos csak egyszeri dolog. Fáradt voltam, stresszes. Majd elmúlik.” És valóban, néha egy-egy roham után hosszabb ideig semmi sem történik. De azután újra jön egy. És megint. Egy idő után pedig már nem csak maga a roham, hanem a következő rohamtól való aggodalom is rányomja a bélyegét a mindennapokra.
A pánikbetegség nem olyan, mint egy megfázás, amit ki lehet pihenni. Ha nem foglalkozunk vele, gyakran nemhogy nem múlik el, hanem egyre inkább átszövi a mindennapokat. Ennek oka, hogy bizonyos önnyugtatónak tűnő viselkedések és gondolatok valójában fenntartják a problémát.
Mi tartja fenn a pánikbetegséget?
Elkerülés – a láthatatlan ketrec
Képzeld el, hogy egyszer pánikrohamot kapsz egy bevásárlóközpontban. Legközelebb inkább nem mész oda. Aztán egy buszon történik, így azt követően inkább gyalog jársz. Majd egy orvosi rendelőben is, emiatt pedig halogatod a vizsgálatokat.
Ez az elkerülés rövid távon megnyugtató: „Ha nem megyek oda, nem lesz baj.” De hosszú távon egyre több hely válik „veszélyessé”, és az élettered beszűkül. Olyan, mintha egy láthatatlan ketrecet építenél magad köré, ahol minden elkerült szituációval gyarapszik a rácsok száma a láthatatlan ketrecen.
Félelem a félelemtől – amikor a tested válik gyanússá
A pánikbetegség nemcsak a külső helyzetekről szól, hanem arról is, hogyan figyeljük a testünket. Szívdobogás? „Mi van, ha infarktus?” Szédülés? „El fogok ájulni!” Légszomj? „Megfulladok!” Ennek hátterében az egyébként természetes testi érzetek túlértékelése és katasztrofizálása áll.
Az agy ilyenkor úgy működik, mint egy túlérzékeny riasztórendszer: minden apró jelre reagál, és a félelem felerősíti a tüneteket. Így alakul ki az ördögi kör: a félelem testi tüneteket okoz, a tünetek félelmet keltenek, és máris benne vagy egy újabb roham közepében.
félelem → testi tünetek → még nagyobb félelem → pánikroham
Gondolatok, amik nem hagynak nyugodni
A pánikrohamokkal gyakran együtt járnak ijesztő gondolatok:
„Meg fogok őrülni.”
„Elveszítem az irányítást.”
„Senki nem segít, ha baj van.”
Ezek a gondolatok nemcsak félelmetesek, hanem nagyon meggyőzőek is tudnak lenni. És minél többször jelennek meg, annál inkább elhisszük őket. A gondolataink hatással vannak arra, hogyan érezzük magunkat. Azaz, ha a fejünkben veszély van, a testünk is úgy reagál, mintha valóban baj lenne.
Mi történik, ha nem kérsz segítséget?
Ha ezek a mechanizmusok zavartalanul működnek, a pánikbetegség egyre mélyebbre ágyazódik. Egyre több helyzet válik félelmetessé és egyre több dolog kerül tiltólistára. Előfordulhat, hogy már nem mersz utazni, társaságba menni, dolgozni, vagy akár nem mersz egyedül maradni.
A világ beszűkül, a szabadságérzet csökken - és közben a szorongás egyre nagyobb méreteket ölt.
Jó hír: van kiút
A pánikbetegség nem végleges. Léteznek hatékony módszerek, amelyek segítenek visszanyerni az irányítást. A kognitív viselkedésterápia például segít felismerni és átírni a félelmet keltő gondolatokat, és fokozatosan visszavezet azokba a helyzetekbe, amiket most még elkerülsz. Az analitikus terápia feltárja a szorongás forrásait, a mindfulness segít ítéletmenetesen jelen lenni gondolatainkkal, a relaxációs gyakorlatok pedig jó eszközt biztosítanak a stressz csökkentésében.
Nem kell „megtanulnod együtt élni vele”, sikeresen leküzdheted.
Ne maradj egyedül vele
Ha magadra ismertél a fenti sorokban, fontos tudnod: nem vagy egyedül. A pánikbetegség nem a gyengeség jele, hanem egy kezelhető állapot. A segítségkérés az első lépés a gyógyulás felé – és már ez is hatalmas bátorság.
